Új

Sebből az angyal

            Három szó után, hogy elpattan a végtelen: Én látlak téged! Már gyerekkoromban  és most fölnőttként, mindig a várás küszöbén jajongtam. Nagy zajjal hazudtam igazságot! Túl nagy vagy varrott cipőben, női ingben, mert nem volt más, szegényen igazodtam:...
>

Szúnyog

      Nem. Nem tudok játszani rajta. Csak nyomogatom. Akkor minek? Segít elválasztani a világokat. Az emberi szükséglet is csak egy égés. Mint a novemberi szúnyog a vécé ablaka előtt, ahogy kiadom magamból a sört. Kifejezően repül, ő sem tudja mit keres ebben az időben. (Nem tudja...
>

Szürkület

          Az utolsó évszázad. Mint balett - táncos, mint gyönge nő a férfi kezében: alakítható szent akarat. Kettőjük csillagképe a sötétség. A vonalak a megbánáson át egészen eljutnak a sápadt és szürke Holdig. Ott pályára állnak és a kemény élet lágy szövetét letegezik az...
>

Színek

        Az emlékezés további színekre bomlik. Elszórtan eső lesz a fényből. A szürke és árnyalatai a szürke és árnyalataiban a lebegő és fodrozódó árnyék hangja. Valami történik ilyenkor. Egy belső légzés. Nincs benne kitágult tüdő, de benne van az emberi mozgás, a lehalkult,...
>

A holnap íze

                    Itt maradt minden. Bátyám arca püffedt hólyag. Azt mondják máj - alkohol: a holnap íze! Keserű tünet nem fűz a csillagokra kesztyűket, ráncok távolsága az arcomon. Kisimítom a haldoklását lelkemen és víg harccal elmondom a...
>

Lábnyom

        Valaki megtalált egy tánclépést. A föld megkezdte már és a szél. Együtt, mint az ujjak, egy félmozdulatban - két elhagyott emberi lélek nyújtózik fönn a magasban. Itt kell élni! - ezt mutatják. Selyemszínű szemük, vérük csupa tüdőgyulladás. Lélegzetük gyakorlat: ki és...
>

Szó a füstből

          Oly sokat őszültem miattad bátyám, hogy testvérem körül hó hull a nyárra, s átszökik rajta az ősz, a tavasz. Mennyire fogsz hiányozni, magam sem tudom: vegyjel a fehérre, az őszi lélekre, amire nem száll rá semmisem. Csak a vér, amiből hirtelen kiáll az idő és a...
>

Ablaktól a házig

                    Valaki mindig fázik. Szubtermális értelem ázik át az éteren. Mintha minden hülyeség egyszercsak félne, s bolondság lenne belőle az ember, s riasztó a szíve - folytonos kétség: előre meg- nem-tervezett mindent magába nyelő...
>

Pont.

        És fent ülök. És néha látlak. Eltűnődöm azon, mit várnak a hajlatok, az egyenesek, hogyan írják a kettesek a hármat, és miért nincs neve valaminek, amit ide bezártak. Eltűnődöm, vagy inkább álmodom. Foltok jelennek meg ilyenkor a szívem gyökerén, keresztül zárt...
>

Felfelé

          Meg kell hagyni minden jelennek és jövőnek a történet lényegét. A középen elterült hossz magasságát: a múltat. Anélkül nem lehet gondolni és érezni valami újat. Abból merül föl az útonálló idegen, ki félelmében átöleli a te félelmed. A szeretet vöröse: ez a...
>

Űrkalap

          Amikor születtél, valaki felvette. Most a csillagok hangján adja vissza. Régóta hallgatom. Ezen a megőrzött régi szalagon két fényév közt a hangod, s én az űrkalapban utazom feléd. Mert van még a mindenen kívül egy végtelen, ahol egyszercsak minden álom után...
>