Ha az, aki vagy, megakadályozza azt,
aki lehetnél. Akkor nincs más dolgod,
mint elfogadni azt, aki lettél.
Aki sír, az fizeti a következő
kört. A lehunyt szemhéján
átütött napot. Az örökzöld
mintából kivett tegnapot.
A látni akarás kényszerét
csupa apróban, amit a...
>
Ingága, ingága, huss!
A szerelem varázslat
Lemaradsz két lépéssel, mégis
odaérek hozzád. A fények teszik,
meg az árnyék. Két szabad szó
között a csönd, amit lehűt a
szándék. De nem reped, mert
izzó a különbözet: vasak
forradása össze!
Ülj le mellém és mesélek.
Csak...
>
A csönd sötét. A színek világát
rajzolja ki. A lélegzés nehéz
tekercs, már minden gyűrődést
kipróbált. Csak a valami formája
van még egyedül. Mindig
helyettesít, s nem tudja legbelül.
Ki érti meg? Ki érti meg a száraz
utat? A lehelet vékony leheletet,
ami...
>
Íme hát lehűlt a nap. Két
ember szíve adja vissza.
A sugarak megfeszülnek
és tiszta élet a szerelem.
Leülök most. Bámulni és
csodálni kell, zuhannak a
csillagok. A víz tükréből,
mint aki életre kel, sokkal
több ragyog. Két ember,
ugye...
>
Egy álmodozónak ez a dolga:
csak ül és nem tudja, mi bántja.
Zajt hallottam. Leszögeztem az
ablakot. A napot odaadtam két
kósza csillagnak, egyék meg!
Most egyedül vagyok, hanggal
utánzom a szívemet,
mozdulattal a lelkem – rád
gondolok.
Két pálya szürkesége és a...
>
Van a szürkeség. A szürke vonal,
aminek teste víz. Mint élők között
a fényfonal, a láthatatlan
magasság, ami kiterítve éri meg
hosszan a hosszát. Előtte állsz, és
látod, növekszik az idő. A fák túlsó
oldalán séta a nyár, de itt még
száraz az ág. Kihordott,...
>
Szemem úgy lát, mint hirtelen
karókat a föld: egy pillanatra,
s azután tartalak.
Kezem e botokra fűzött
pusztaság, de érik mögötte már
a gyümölcsszagú éden, s jobb
dalát készíti a szél is. A folyókkal
énekli majd, mikor ferde esővel,
ezernyi csillogó...
>
Hogy puffog! Rohan utána a
levegő, és valahol messze
aranyos kökörcsin támogat
ki a földből néhány másik
virágot és nevetve össze-
néznek. Zajlik, de nem jeges
pusztaságról reccsen a fülbe,
a méz hangja ez, ahogy eléri
édes ízét...
>
A gyerekek úgy visongnak, mint
az áldás. A napból pereg nevetésük.
A harmat ég így füvek hajlatán,
ahogy belőlük parittyán lassú, szép
idővel gondol a lélek. Két ifjú
kergetőzik, a harmadik már elkapta
őket. Érik benne a nagy, bölcs
férfikor. Vagy csak lángot szed...
>
Eltűnt már. Torkából madarak
énekeltek. Erős válla lécet
tartott, s fölmásztak rajta
egészen az égig. Ott lombos,
sűrű éjszakát vedeltek,
átszínezték a végtelen küszöbét
és kinevették a fénysebességet.
Fiatal volt, ismeretlen. A nap
megsütötte arcát, és...
>
Hogy szép vagy, nem vitás!
Felhúzza ingujját a nap és
elbabrál árnyékodon. Igéző
forma tőr alakban, a földdel
nem rokon. Ráfésült lépéseid
hangja lehetne a virágokból
kikelt lebegő mező. Illat, szín
és törvény alakja: szerelmes
szív és benne a levegő.
Mozdulataid,...
>
Elindultunk és végtelen szakadás
lett az ég. Hármat ütött, kopogott
a falakra mutató csönd –
szerkesztett színek leheletét
magyarázta. Kezünk szorosabb és
sebesebb volt, mint a mai nap. A
jó iszonyat tengelyén, hogy
összebújtak, vidám, foltos, jó ízű
érintések...
>