Új

Szemafor

          Hallod magad. Hallani kell. Megtörtént újra a szomjúság. Az ivóvíz énekel és a pohár csordulna, de kevés a dagály, remeg a kéz, nem önti el erővel önmagát. De mégis elég ez a valami szép, az ablakon túli világ. Egyedül vagyok mögötte, próbálom tisztán venni, hogy...
>

Így tovább

          És te majd tudod, ki voltam itt. Elmondani szavait szívvel egy idegennek. Kiejteni halott szívét, s tovább görgetni a földnek, a húsnak, a maradóknak, akik úgy állnak körül, mint kapát a gyom. Elmondani úgy, hogy ne legyen éle az éjszakának, de legyen fénye, amint...
>

Ujjhegy

          Egyre több felettem a város. Elköltözöm éjszakának. Mintha foszforos por lennék és valakinek a gyutacs szíve. Aztán egyszercsak fény lobban, mikor mindenki kialszik. A füstöt felemészti a bánat. Ott marad kuporogva magának. Én, azt hiszem, én leszek, vagy...
>

Felhőporos virágmező

        Ameddig elláttam, addig voltam figyelmes az égre. Átszaladt a vállam fölött és kioldódott a szélbe valamilyen hamis ragyogás. Szétterült, hintett tükörképe, mint egy fáradt arcvonás a szemnek árnyékában. A kék derült ki belőle, s az egész minden: most is hiábavaló volt...
>

A hálóvető

                  Megkönnyebbülsz, ha úgy látod. A belső indákon át leheletnyi finomságok lengnek anyaszült meztelen. A belső tér fogalmát elveszti a hossz, a magasság és minden. A belső lelki nyugalom belső rétegén zuhan át a kitalált végtelen. De szórj...
>

Belülről kívülre

          Türelem. Remény a színek hátterén. Csak csöndesen mosolyogj, ne zavarja össze a szív ízét. Szeretet. A kibékülés utáni kezedet, mint a magasan jelentkező felhő, úsztasd az égen át. Rajzold bele a fát kemény lélekkel, lágy szövettel. Élőként élőkért tűnj ki magasan...
>

Egymagunk

          Az árnyék tükörképe a test. A visszhang szava az ember. A végső kés is éles, és kész van a szelettel. Minden ki van osztva. Te és én fogva, eresztve, fújva, hevülve, az utolsó szívgörccsel a lélekben kiegyenesülve meztelen áttetsző haraggal nézzük egymásra a...
>

Érintés

          Feküdj le kedvesem. Most történik minden. Most történik a kezem. Most történik a bőr. Most történik, hogy áthajlok életed felett, és szembe is jövök. Önmagunkkal találkozom, az egyedüli én büszke útjelző, átalakult változás. Úgy néz ránk, mint aki tudja, hogy...
>

Csillag

          Ha szeretni tudnál, és vinnéd magaddal szívem. A parton minden virág új világba nyílna szelíden. S a férfi kor, ami nem ered futásnak, lassan ereszkedik, mert néma gyermek: folyó, víz - lélek. Ha szeretni tudnál, magad maradnál velem. Félelmetes lenne az első...
>

Machine

          Méregből vagy. Méregből adta isten lelked a földnek. Ahogy születtél felüvőltött  a járókelők utcazaja, a stoplámpák elégtek, a körforgalmak nem mutattak kiutat. Minden szín párhuzamos lett. Unalmas, mint a lift zaja, mint a mozgólépcsők iránya, mint az ember...
>