Mindannyiunk lelke ül ezen a padon. Az emberiség lelke ül ezen a padon, és keleten és nyugaton két kicsi angyal – mozdulatlan, mert kőbe vésték – két kicsi haranggal elüti az éjfélt. Felriadok a csöndre. Minden a sötétre emlékeztet, a lámpák alatt...

Valahogy olyan... gyönyörű ez a kora őszi nap. Nem boldog, de gyönyörű. Más ma minden, furcsa és misztikus. Nem akarom tudatosítani magamban, hogy mitől. Lehet, hogy nem is tudom pontosan - vagy csak nem akarom tudni. Ki gondolta volna, hogy a "nem mondom meg senkinek" mágiájának felnőttként is van...

                Csak az vagy, ami lehetsz. Minden döntés, jó döntés! Évek óta nyeled már ezt a hülyeséget. Az éppen elzúgó vonat zakatolta beléd, minden kerék, minden kerék (mondogattad magadban) egy irányba tart. Tartja az irányt: minden döntés, jó döntés!...

Miért van az, hogy az ember megeszi a huszonötödik-harmincadik, teljesen egyforma sajtos rudat is, amikor már nem is esik jól? De csak nem hagyja abba. Nyúl a következőért. Igazából egy gyönyörű, narancssárga, finom édes mandarint kíván, arra vágyik, az tenne jót, de zabálja tovább a sajtos...

                  Azt álmodom, hogy bolond vagyok. Nem nehéz. A száj lecsüng és megremeg. Egy kedves nő két szendvicset csinál nekem, csak nekem, és senki másnak. Nem tudom, mit rak bele, meglepetés, de velük nekivágok a világnak, pedig csak...

            Csak szépen szeretnék írni rólad, talán nem is a lényeget. Néhány varázsszót, ecset nélküli képeket. Kontár mesterként, kinek szívét űzi a gondolat, hogy minden egyéb tűri a fontosat, de szólhatok-e szépről, írhatom-e arcát azonnal, mikor a fényből kilépve...

            Kedvesem vékony, mint a szellő. Felhő oson át ajka fölött, ha alszik és aprókat csillan álmán, mint éjszakai vetés a hold körül. És úgy örül, mint gyermek, ha a lélek szépet mond neki, mit úgy tartottam egész nap, amit csak a rejtett érzelmek tudnak...

Na, kedves olvasó és ti szendergő gyermekek, kik félálomban már, útra készen, de mégis éberen a szépre, hallgassátok meg történetemet, amit úgy mondok el, ahogy megtörtént. Mert bizony nekem sem apám, sem anyám, de az igazságot és a jóságot úgy megszerettem nélkülük is, mint kovács a vasát, miből...

Édesapámmal ketten járunk ezen a világon. Ő szép egyenesen, mint a legderekasabb nyárfa, minek törzsét úgy növesztette ki a föld, mintha az ég egyik tartóoszlopa volna. Én botladozva, kicsiként, néha rálépve egy-egy bogár lábára és sajnálkozva azon, hogy oly rég láttam édesapám arcát, mert az eget...

Reggel hét óra: „A születés: egyszerű melankólia.”       Jut eszembe rögtön felkelés után. Mint valami kávé csap arcomba ez a gondolat, de röhejes, eldobom. Mióta Vízzel lógok, egyre több ilyen frázis támad rám, amit nem tudok megtölteni igazán semmivel, sem megtalálni a...