Mint dombtetőn álló torony
ablakán át az ég, oly fontos
vagy nekem. Keretbe zárt, s
körülötte minden semmiség,
hiába hasonló anyag, a
legszebb az, amivel szívembe
zártalak.
Most tartom, tartom és el
nem engedem, összehúzva
gyűjti az energiát, a színek
eltűnnek az égről, s csak egy
fény marad, a keretbe zárt
világ.
Szeretlek, kimondom
egyszer, s látom a napot,
pedig nem igaz. Belül álom,
kívül ezerszer nagyobb, mert
élet a véremben, egy
gyönyörű pillanat, mint a
csöppnyi ég abban a
keretben, ami örökre
megmarad.
