Beszélj te, beszélj még!
Szívemből elharsan a sötétség.
Tiszta dobogását hallja az Isten –
erő segíts – a világon semmi nincsen,
csak hangod folytonossága –
szép voltál, most gyönyörű vagy!
Elengedlek, hogy visszatérj,
míg megszámolom a csillagokat.
Minden csillag fejed fölött.
Halk fényük, mint szemed, szíved.
Eső esik, hangjuk örök,
már ők is szeretnek téged.
Együtt nézzük a változásod,
ki minket néz, semmit se lát.
Helyünkre ülnének, de valami
szemérmes csoda nem adja át.
Hogy mi történik, nem tudom.
De jó és igaz, egyetlen élet.
Ha elveszítem, tudni fogom
hová emelkedik a lélek.
Ilyen magasra, ilyen mélyre.
Ember leszek, vagy isteni szándék?
De lehet, hogy egy csillag fénye,
amiben megszületik az árnyék.
Mint most, e kettősség emel,
mert több vagyok általad.
A születéshez a halál is letérdel:
szeretlek, hívlak, áldalak.
