Nem bántás akart lenni, ami vagyok. Mint bóbita, ami százfelÉ szórja a magot. Szeretnék százfelé szeretni és összeállni e száz életből víg, vidám, bús dalommal a pehely könnyű szélnek, tűz ropogásnak, amiben és körül emberek élnek és adják egymásnak, hogy...

          Majd gyertek el. Majd gyertek el az én utamra, hol versért szorong a lélek. Szavakért, melyek tűnő folyamként ábrándjaim. A szív betűzi és maga az élet. Majd gyertek el. Honnan nem mozdul többé az álmom, földi szivárványom  a csont-fehér, vézna hasadék, ami...

          Elégtem karod alatt. Bújtam, s mezőre tért szívem, hol harmat lengte át a reggelt, s tört fények csilláma szó szűkét oldotta belém. Hangtalan lebegtem, nem hajolt a fű, csak a szél szirén énekének esdekelve. Én fölöttük szálltam néma énekem szívén, ami...

            Úgy ülök itt, mintha fájna valami. És hagyom, hogy letépjen a versről, amit később kell bevallani. Hagyom, hogy öregen az ágyra dobjon, mozdulatlan tettekre görccsel kötözzön, s a belőlem kiharapott lélekkel dadogva szembe köpjön. Úgy fekszem ott, nyitott...

          Maradj! Tedd közelebb a szíved. Én vagyok a hideg tudatlan, aki áldozatot kér. Mondj sokszor szépet, s annyiszor csöndet, ha tűnődöm, mikor szívemhez ér a különleges bánat. Belőled árad, de én indukálom. Számtalan számtan ölén nulla frázis ered szét. Nem ember...

              A lassú folyót követem. Köveken lélegzik át – tisztasága a lélek. Partok és szélességek, hosszú- ságok, fák, árnyak, üde pázsit. Ide ejti idejét az élet, s nyomában kivirágzik a tűnődő idő. Szikrákba veti fényét, csupán pillanat vagy annál is...

        Ez egy következő történet. Nem ér hozzá a szó. Kimondatlan marad minden. A test levegő nélkül él, és az űrben fejlődik a szív. A lélek pedig a végtelen, a csillagok közötti ív. A tartás itt is nehéz, bár súlytalanságból tevődik össze, a gyújtófény szikrája, ami elenged...

          Szél, szél támad az esőben, és a cseppek összeszállnak, és az időbe ejtik a lényeg sugarát. Csillámokon át válnak kő meredt egésszé. Pocsolyás bőr vetíti vissza az éjszakát. Csak szegény szív és lélek ne látná. A test, ha látja, mint gépesített álom, üresen éli...

          Ha megfogod kezem, közelebb hozom. Bentebb oldom az érintést – mint elrejtett anyag a közelítés – fonom magamban a lélek szövetét, ami egyként old,fog, szabadít, enged át, a létezést gyűjti és egyszerű magyarázatát: a kezed, amit egyetlen szív (talán vér...

          Nappal legmagasabb pontja a szívednek egy felhő. Ismered vele az eget, s árnyékával a földet. A kettő közt átvilágítod a csöndet. Ha szomorú vagy fekete, szürke boltozat. Ha boldog, fehér pamacsokra bontod, s a szélnek adod magad. De éjszaka titok a szíved....

      Hogy ülhetnék, állva didergek, s várlak. Az ajtó küszöbét, mint megsebzett vadállat őrzöm. A Holdban lelek csak nyugalmat, az esti csönd káprázatában, amikor előjön az utca, s önmagára lép. Hosszan hallgatja, hogyan épül a mozdulatlanságból feléd. Hozzám vezet, nem...

              Én már láttam sötétben az árnyékomat. A lélek világított. Esetlen volt e röpke ütközet. Fejetlen, mint levágott disznó és marha. Az élet és a halál találkozott egy pillanatra. Az egyik inhalált a levegőből, a másik csillagokra szédült. És hárman...