Kezdjük a feledéssel.
Itt kezdődik minden, s mint visszatekert
filmben – nincs szín a színben –, sápadt
alakok kitört mozdulatokban visszaélnek.
Mégis öregebb a kép. A lépés zaja
visszabillen, a talpak sötét és fény-sötét
köveken követik az utak ízületét.
Harmadára csökken a levegő, vagyis
megszűnik, megszűnik a vétel,
összesűrűsödik a lélek a visszafelé dobogó
szívvel. Árnyéka lesz önmagának az élet.
Feltűnik, mint habokban az óceán, s
eltűnik, mint föld alatt a féreg, s csak a
remény marad, hogy lesz, aki az utolsó
pillanatban látott, és tovább álmodja a
filmet.
