Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc, kilenc…
Magassarkújának első lépését akkor hallom meg a macskakövön, mikor kifordul a sarkon, a nyolcadik és kilencedik lépésnél halad el az ablakom alatt, azután távolodik, egészen a huszonötödik lépésig, aztán a folyó...
>
Egyszer láttam a napot. Gólyahírrel
a kezében ragyogott. Összevonta
szemöldökét mintha lenne, és
elfelejtett gondolni Istenre.
Aztán éjszaka lett, lezuhant.
Felhúzta a cipőjét minden mezítlábas
csillag. Felhők, hogy értsd, a lelkem
fölött felhők voltak. De végül...
>
Köszönöm a testem melegét.
A szívemet. A nem könnyű életet.
Így harcol, ki fegyver nélkül született.
Kiskoromban felhőket szült anyám, én
ifjú ujjal csavartam tölcsért belőlük.
Talán álom volt, talán a meggyfán
összetört léghajó sem volt igazi.
Talán a meggy...
>
Néha nehéz elhinni, hogy távol vagy.
Egy poharat tölteni meg. A víz
túlcsordúl a pohárszélen, mert minden
pillanatban várlak. Otthagyom az egészet
és szomjan az álmokkal teli időbe sürgetem
lelkem. Testem, mint különös révész
emlékek zajáért hallgatja a világ...
>
Messze van, aki szeret – megállok.
Hozzám nő a tűnődés. Világok árnya
hull, szeme megszegi a látótávolságot,
az életet bezárva adom át a lelkem.
Valami sűrűsödik a végtelenben, a
pillanat lehet vagy kezed. Szemérmem
lángja a csillagok gyűrűje. Áttetsző
sötét...
>
Tegnap volt anyám hetvenkettő – áldja meg
az Isten. Otthona otthon – Szent Katalin –
szívemből szakad le. Ma augusztus húszra
gyűltek, anyám is szavalt – Szent István –
éljen a magyar. Kint a körtefán átforgott
a nap, Zsuzsa néni a lábára nézett,...
>
Elzúgnak a metrók, a vonatok.
Kikönyökölnek az utasok. Arcuk
visszavert arc. A sugárzás fénye
mesterséges. A lentről vagy fentről
vett energia végleges koponyájában
ülnek. Fiatalodnak vagy vénülnek –
episzkóp látvány a szívem leejtett
szívdobogásán. Úgy állok itt,...
>
Éjszakák vannak. A szavak végén álmok.
Azt hiszem, ma megint álmatlanságban
járok nyitott szemmel az ónszürke
boltozat alatt. És látom, ahogy a félig
kész fák a karcos légbe mártják, ami
maradt, ahol néhány lélek már fészket
is rakott, a magasságra, ahová...
>
Leveszem ruhám, benne marad a mozdulat –
egy autó elől ugrik el. Hangos fénye
rettentő testre ugat, aminek lelke fekete
papírlepel. Eltűnik, ahogy a kocsi menteni
próbál, de az út tudja, hogy ott van. Nem
mozdulnak – a fény fakérget világít és jajszó
emészt – kettőjük éber...
>
Tovább a végtelen óráiban. Zendülést
kelteni a csillagokban. Fényükre szájzár.
Némaságuk első hullámában, ahogy a
sötétben átjár a hideg izgalom,
megforgatom testem vonásait. Percről-
percre pontosabban vállalom, engedem
a világ szkafander szokásait – a...
>
A világ rendjét próbálom. Felsegít egy
kiskabát. Piros színe foszfor, s tükörképe
fekete nadrág. Együtt mozognak, aztán
külön. Két fél test iránya szalad át a
tükrön – meg a lámpák, meg a fények,
mint színházban meghajlásig játsszák,
hogy másik világban...
>
„Nem. Fordítva van. A vihar csinálja az
esőcseppet.”
Megszületünk, nem lehet visszafordulni.
Nincs szélcsend a két árnyék között.
Lehet barnulni és bütyköket verni, míg
puha lesz a szem mögött a látnék, ami
sokszor átért, de szűkre fogott volt a
lélek, mert...
>