A világokat átfedő tónusok
megkezdik az életet. Lassan
színezik ki a fényt, az
ébredő sötét álmát. Gyöngéd
pillantással fedi fel szemét,
átnéz a végtelen ködén és az
izzó, kihült csillagokkal
összenő. Így marad meg
benne a levegő, szívének
egyetlen lélegzete,...
>
Már van egy nap. Most született.
Falhoz áll és kezet emel, magvas
színű benne a kirakós, és össze-
vissza beszéli el önmagát. Zajt
csökkent, az új öröklét sistergős
hangját, amit szikráztat a
végtelen kövén egy felhős szemű
zöld...
>
Lassú delírium halmazát süti
a nap.Valamit megígértél a
suttogás után, amiben a
hangod egyre lassabban kelt
fel: „Itt van a pasim.“
Könnyű szánalom. Azt
hiszem, lepke szürke. A
szárnyaiban át van szűrve
néhány lélek, és...
>
Valaki apró darabokban lefejti
a túlzást. Simább lesz a zokni
belülről, s melegebb a futás,
amitől kiizzad a szív négy
életet és három lelket. Egy
elmarad és pocsolyákban
ugrándozva az éjszakai utcák
bohém mozgása lesz. A
fényekre ugró árnyék, és
közben...
>
Amikor felébredtem egyszerű tél
volt. Éreztem valaki hangosan
utál. Az út repedéseiben a jégfolt
kövéren kitartotta arcát, de nem
néztem bele. Közönyösen
megszelídült bennem, és szívem
olvasztó tengelye átszűrte a tartás
kioldott vízét. Kavicsok karcát
engedte...
>
Kezedet valaki ma már
felmutatta az égnek.
Szépnek találta a föld és
fákat növesztett, hogy az
éjszakai árnyképek
fényébe tört mozdulatban
legyen lélek. Megőrzésre
hívta hozzá a szelet,
átfestette a nyugalmat és
láthatatlan színeket adott
az illatoknak....
>
Egyszer fa voltam. Fiatal
ágaimat fontosnak tartotta
a szél és kikerülte.
Rengeteg egyenes útját
mutattam, s leveleimre nem
bíztam mást, csak az
igazságot. Így vártam akkor
a szerelmet. De végül Isten
földre döntött, éreztem
egész testemen át, hogyan
épül fölém az...
>
Egyetlen pillanat volt. A kutyák
kerestek. Halottam hangját az
időnek, ott vert bennem az édes
kalapács, és ütötte mindenen
át: reszket a testem. Tovább
bújtam. Egészen a magot vető
lelkéig, és törhetetlen akarattal
megtartottam magamnak.
Megtanult belül félni, a
gyöngeség...
>
Míg várok rád: hiányzol.
Engedlek magamhoz
közel. Kezed áthajol és
tengerek szilaj mezőjét,
furcsa színekkel,
rajzolod a lélegzetemre.
Eltűnik valami sehol:
mosolyod kiterül, mert
balgaság. Szép, meztelen
idő veszi át a tekintetem,
és nélküled is érezlek
téged.
>
Megtörtént ecsettel hagytam nyomot
az űrben. Amire elkészültem
felemás inger volt minden ember
kilépője. Én felhajtott gallérral, fej
nélkül, nekifeszülve önmagam
tudásának, néma alakokra törtem a
sötétséget. Magam forma volt
bennük a nevetés és a sírás....
>
Sötét az éj. Vacog a bizonyosság.
Szépen összerendezi ruháit. A
redőiből valami kipárolog. A por
lassan leül. Az érzés lába hagyja
a nyomokat egyedül. Nem lépek
bele, a szorongás görcsöket húz
felette, s mint egy lidérces álom
körbe rajzol engem: egyedül
vagyok...
>
Legyen egy zászlónk! A szív
vigye messze! Zárja össze a
történések szép sugarát.
Engedje a földnek is, a
lángnak is, hogy ne eméssze
fel önmagát.
Bátorkodjunk élni, szerepelni
a taps előtt, és gyorsan a
lélegzethez érni más...
>