Hazament hozzád megkapálni a
kertet, felégetni a földet. Az égett
darabok rendet teremtettek a
színekben, és a felesleges hajnal
sem tudta másképp megmutatni,
mit éreztél a szívedben. Még
tisztán emlékszem a bőrömön
arcodra, sápadt gyulladás törte rá
a felejtés mosolyát, de a
szemedben a maradás tükör
viaszfénye bámult át, egyenesen
Isten kezébe. Felhőkbe mártott
mozdulat lehetett, a tenger színe
fölé emelt önmagából eredő
hullám, ami lebegett a cseppekből
kitisztult lélek legerősebb
akaratán.
