Már minden elmondás furcsa.
Újra kell hallgatni, ahogy
dühösen szavalod a mennyi
minden veszteséget: - Az íz
is jobb volt, te förtelem!
A szavak használatát
képzelem. Egy kis ember
nagy karokat húzogat és
émelyítően büszkén
megveregeti a szívedet. A
szemed ettől izzó, vörös tűz
lesz, nem lát bele semmilyen
idő. A karomat átvetem, és
kémcsövekbe mártom
mintáidat, vegyszeres
polifónia dallamát készíti ki
a bőröm. Nem érinted,
megtalálod magadon ismét a
gyengeség sugarát: félsz
szeretni.
