Lába földet ért. A súlytalanság
után a súly csontjait törte. Apró
darabok, szilánkok körbe az
izmokon belül és a bőr alatt.
A csillagokat nézte. A fény
sűrűjébe szeméből könny nem
fakadt, pedig a fájdalom erejét
most ismerte meg elsőnek.
Köszönt a földnek, a parázsló
húsnak, ami saját húsát tartotta
vissza, és engedi, hogy meglelje
a szél, a féreg, miután testéből
a lélek már örökre szabad.