Mintha kezeid látnák még arcomat.
Mintha volna még szó a jegestengerek
köpenyében, s a víz alatt élet. A
tükröződések árnyéka behunyt szemem,
a színek furcsa játéka szelíden kibont,
hiszem, hogy látlak. Átenged a hallgatás
is, a vágynak hangja van, mint surranás
az esőben, az elsodort cseppek súlya
könnyű cipőben koppan elém. Már
várom, hogy megérints szívem
tengelyén, a mellkasra feszített sebesség
határain túl, a dobogás pergő szemeire
téve kezed, hogy elhiggyem még mindig
szeretlek.
