Apró szíve madár, mondja
nekem, s hirtelen fölébe
száll megannyi szárnyas árny.
Elcsókolták ennyiszer,
láthatod! Én nem tudom
mennyire fájhatott, de nézd,
odafönt mennyi magány,
mégis fénylenek. Én tudom,
mennyire fáj és csillag
helyett inkább az éj leszek.
>
A folyók négyszögét álmodom. A
vízben paraziták csillognak. A napfényt
eszik. Zabálják áttetsző húsukba.
Kidagad belőlük a part, a fák öle, átfut
rajtuk a fű, az élet gyökere. Vergődő
halként madarak szállnak fölé. Kitárt
szárnyuk összeszorított száj,...
>
Egy színes világ közepén állok
feketén. Aranybarnát köp utánam
a nap, s a zaj szűrését a fák ágai
legyőzik. Minden átszalad köztük,
szúrófénye a hangnak bőröm
megmaradt érzékét érdesítik.
Pikkelycsömör! Hajam kevesebb
hangszálat mond és szememre
beszél. Átfésüli arcom a...
>
Mozog a kezem, papírlapot itat a szó.
Karcos vonalak megapolisza épül a
hajnalt derengő hidegben. Kint néhány
betonoszlop összeesett, s a szél most
kötést delegál rájuk hóból, de az árok
szürke. Partjait feni a fehér, de középen
az élettelen kígyó pikkelyén nem...
>
Mélytenger – tartja a föld, mint az eget.
Lent és fent lehet. Hat angyal éri körbe
a Földet, még tizenkettő a csillagokért
felel. Ők oltják ki, ha túl kormos, s benne
tűz már nem lehet. Feszülnek a szárnyaik
és hatalmas vizes pamaccsal megfojtják,
s a robbanás,...
>
Szívem ég, mint zsibbadt ujjak, kik
kutatnak szelíden fáradt bőr fölött.
A fény átszővi köztük a színt. Árnyék
hasal a hasra, s mintha érezné báját,
átéli a láthatatlan mozdulatlanságát.
Játék kezdődik. Hullám a testtől
egészen a kézig, s rajta át, mint
meleg a...
>
Játszott a lelkével. Teste szürke volt,
mint visszamosott fekete két színből.
Pedig a végéről indult, hogy előröl
érjen. Út volt és halánték az elvont
izgalmak küszöbében, mert ajtókat
nyitott befelé - mintha fordított Isten
lapozta...
>
Napsugár. Játéka könnyű. Éles
füzér láncolatát víz meríti mélyre.
A szabad sugarakat elnyeli az
ember, bőre zebrán kel át – zöld
lámpák fénye hagyja magára az
utat. Ilyenkor tudom: magam
vagyok. Élet és lélek, e kettősség
hancúrja a világ. Túlzok és
visszaélek, vagy csak...
>
Lába földet ért. A súlytalanság
után a súly csontjait törte. Apró
darabok, szilánkok körbe az
izmokon belül és a bőr alatt.
A csillagokat nézte. A fény
sűrűjébe szeméből könny nem
fakadt, pedig a fájdalom erejét
most ismerte meg elsőnek.
Köszönt a földnek, a...
>
Arcom hideg, fehér maszkját
ordítom. A pontos menekülés
sakktáblája is falfehér. Minden
lépés önmagához ér. Így
történik, hogy különben is…
Az ember születését kihordja
a világ.
Szökhet a fény, de sötét oldalát
sem felejti el, két tónus közé
szorítja magát, mert...
>
„Nem vagy egyedül.
Tudom. És ne haragudj, ha te így érzed.”
Az utcán egy karnyújtásnyira tűnik el,
és lépésről lépésre felel. A kar, a láb
leng, katonásan a csend, feszes
zubbonyában. Nincs szem, ami átlát,
bátor az emlékezet, végtagok nélkül
megy előre, mert...
>
Mintha kezeid látnák még arcomat.
Mintha volna még szó a jegestengerek
köpenyében, s a víz alatt élet. A
tükröződések árnyéka behunyt szemem,
a színek furcsa játéka szelíden kibont,
hiszem, hogy látlak. Átenged a hallgatás
is, a vágynak hangja van, mint surranás
az...
>