Kezedet valaki ma már
felmutatta az égnek.
Szépnek találta a föld és
fákat növesztett, hogy az
éjszakai árnyképek
fényébe tört mozdulatban
legyen lélek. Megőrzésre
hívta hozzá a szelet,
átfestette a nyugalmat és
láthatatlan színeket adott
az illatoknak. Emberi
szívek vonultak rajta át,
és szép, csendes kerteket
neveltek, amik fölött
boldogan feszült a
mennyország.
Ez vagy Te! Ilyen súlyos
gondolat, amikor
próbálom elmondani azt,
ami a szívemben maradt.
