Az emberek: séták. Fák mennek el
mellettük. Zuhanó gépek nézik
pillanatuk hűvösét, a születésből
kivont kategóriát, az ordítást, a
halált. Gyümölcsök ízlelik ajkukat,
madarak szánják a legalacsonyabb
magasságot bennük, s a föld
beleborzong, hogy nincs Istenük.
Székek, asztalok, falak, víz, szó,
levegő. Mind akarják, hogy
maradjanak, mert szelíd az idő, s
nem harap ki a tökéletes egyészből
egy sétát, amiben egyszerre
történik meg a világ.
