Alkohol íze van a számnak. Harapnék egy nagyot a földi futásnak szívéből. Amikor éppen erőt gyűjt és a legnagyobb, kiharapnék belőle egy pillanatot. Fertőtleníteném vele a helyét, s mint veszett kutya, futnék a rossz hússal, hogy ne kapjon belőle senki. Magamba...

                    Átfordulva önmagamra találok. Nézd, néhány én vagyok. Szemeimről a lehunyt szemöldök szőrszálat hasogat, időt. Karcokat visz a reggeli lépésbe, elhasznált hótakaró finom rezgéseit, amiben az álom átadja melegét. A művészi lélek...

          Északra hajlanak a fák. A „tangerine distance“ felé. Talán anyám lelke van ott. Fiatal partokon ücsörög, és neki érett gyümölcsöket szeretne adni át. Mert még most is szeret, s tudja ezt jól a megmozdult világ. Így jelez nekem a néma, vad viadal. Aminek ősi kürtje...

                  Látom anyám vékony, csontos kezét. Rendezi az életét. Az ágyán hamu, alatta penész, áttetsző fóliával kész az egész átkelni a lelkén. Arca mond valamit, ceruzám hegyével most írom tökéletesre - az üres, fekete sötétségbe. Átérzem az...

          Tíz sört. Nem volt senki, aki rám figyelt. Elkúsztam az életek között, és megszorítottam, megmérgeztem az életem vonalát. Hozzá képzeltem a cigimet, hadd fújjon, füstölögjön minden odaát, mire megérkezem életem seregével, amiben Te is benne vagy: ahogy alakítasz...

          Fent vércse fúj. Isten havat lapátol, hogy tiszta ege legyen mindenkinek. Ő maga csinálja, akár a világot egykor, amibe belevész az ember. Család, szeretet, testvér - meg nem mondom, visszaszívom, eső ne hulljon: vigyázzban állok! Magamnak örülök és a...

          Az emberi arc költözése a tenyér és az ujjak mozgása közé, mint deresedő külön szívverés, egy másik borda közti hang, ami más artérián mond semmit nekem. Mégis. Ott, belül. Ezeken a szívveréseken utazik a gyújtó lélek. S ezért marasztaló szent fénnyel nézlek,...

          Végtére is: a találati pontosság fénye egy szürke festmény a falon. A keretek között a színbe áttöltött hatalom a mozgás halott óraműje. Az egymásnak érintett dolgok: a foltok, a pacák, a masszák kiértik a néző szemét, és együtt maradnak az alkotó körüli emlékben....

          Van a befejezésben egy tökéletesség: az örök emlékkép. Ami bennünk, a kábelek sűrűségén át, összefut a felfedezésre tanított szívben. Légüres térben mozog. Pontosabban elhiteti, hogy nem körülötte forog, s nem a lélegzete az, ami egyre táguló lendületbe hozza az...

Néha már nem fáj Nem vág Csak sajog De még sokszor felsír Felnyög némán üvölt Ordítoz Leheletébe tömörödött csendben Fél Magányosan jajong Csontos végtelen térgörbületében Remél Remél hogy mint esthajnal egyszer Egyszer még felkel Fényesen sebesen szökik S felragyog Forrás: Fülöp Szilárd...

A kezek mozognak. Megtöltik szabadon a szerelmet. A virágok szirmát érzik. A szép erezet illatát, a bőr alatt a vér iramát. Áttöltik testből a testbe, s ezalatt szürkül a napfény, az áldott este átfesti az élet peremén. Két emberrel fakul ki a sárga fény. Két emberbe töltődik át az élet: hit és...