Alkohol íze van a számnak.
Harapnék egy nagyot a
földi futásnak szívéből.
Amikor éppen erőt gyűjt és
a legnagyobb, kiharapnék
belőle egy pillanatot.
Fertőtleníteném vele a
helyét, s mint veszett kutya,
futnék a rossz hússal, hogy
ne kapjon belőle senki.
Magamba...
>
Átfordulva önmagamra találok.
Nézd, néhány én vagyok.
Szemeimről a lehunyt
szemöldök szőrszálat hasogat,
időt. Karcokat visz a reggeli
lépésbe, elhasznált hótakaró
finom rezgéseit, amiben az
álom átadja melegét. A
művészi lélek...
>
Északra hajlanak a fák.
A „tangerine distance“ felé.
Talán anyám lelke van ott.
Fiatal partokon ücsörög, és
neki érett gyümölcsöket
szeretne adni át. Mert még
most is szeret, s tudja ezt
jól a megmozdult világ.
Így jelez nekem a néma,
vad viadal. Aminek ősi
kürtje...
>
>
Látom anyám vékony, csontos
kezét. Rendezi az életét. Az
ágyán hamu, alatta penész,
áttetsző fóliával kész az egész
átkelni a lelkén.
Arca mond valamit, ceruzám
hegyével most írom tökéletesre
- az üres, fekete sötétségbe.
Átérzem az...
>
Tíz sört. Nem volt senki, aki
rám figyelt. Elkúsztam az
életek között, és
megszorítottam, megmérgeztem
az életem vonalát. Hozzá
képzeltem a cigimet, hadd
fújjon, füstölögjön minden
odaát, mire megérkezem
életem seregével, amiben Te
is benne vagy: ahogy
alakítasz...
>
Fent vércse fúj. Isten havat lapátol,
hogy tiszta ege legyen mindenkinek.
Ő maga csinálja, akár a világot
egykor, amibe belevész az ember.
Család, szeretet, testvér - meg nem
mondom, visszaszívom, eső ne
hulljon: vigyázzban állok!
Magamnak örülök és a...
>
Az emberi arc költözése a
tenyér és az ujjak mozgása
közé, mint deresedő külön
szívverés, egy másik borda
közti hang, ami más
artérián mond semmit
nekem.
Mégis. Ott, belül. Ezeken
a szívveréseken utazik a
gyújtó lélek. S ezért
marasztaló szent fénnyel
nézlek,...
>
Végtére is: a találati pontosság
fénye egy szürke festmény a
falon. A keretek között a színbe
áttöltött hatalom a mozgás
halott óraműje. Az egymásnak
érintett dolgok: a foltok, a pacák,
a masszák kiértik a néző szemét,
és együtt maradnak az alkotó
körüli emlékben....
>
Van a befejezésben egy tökéletesség:
az örök emlékkép. Ami bennünk, a
kábelek sűrűségén át, összefut a
felfedezésre tanított szívben.
Légüres térben mozog. Pontosabban
elhiteti, hogy nem körülötte forog, s
nem a lélegzete az, ami egyre táguló
lendületbe hozza az...
>
Néha már nem fáj
Nem vág
Csak sajog
De még sokszor felsír
Felnyög némán üvölt
Ordítoz
Leheletébe tömörödött csendben
Fél
Magányosan jajong
Csontos végtelen térgörbületében
Remél
Remél hogy mint esthajnal egyszer
Egyszer még felkel
Fényesen sebesen szökik
S felragyog
Forrás:
Fülöp Szilárd...
>
A kezek mozognak. Megtöltik
szabadon a szerelmet. A virágok
szirmát érzik. A szép erezet
illatát, a bőr alatt a vér iramát.
Áttöltik testből a testbe, s ezalatt
szürkül a napfény, az áldott este
átfesti az élet peremén. Két
emberrel fakul ki a sárga fény.
Két emberbe töltődik át az élet:
hit és...
>