Hozzád

 

 

 

 

 

Nem szomorúság ül ezen a
szavakon. A nem élő
lelke érzi rá nyomát, s
mint harmaton az
emberfeletti mozdulat, s
erő - úgy engedi át a
szép vándorlás fényét,
amiben Te: olvasó, adsz
nekem. Megrendülök néha,
ahogy olvasom vissza a
térképeken át, milyen
szép gondolat, álom vált
valóra. S köztünk lévő
fonalát úgy vágyom,
remeg érte a lelkem.
Rossz leszek, ha egyedül
kell lennem.