Kalapács

Te szűröd a részeg valóságot,

én fogom és neki ütközöm.

Megfordulok, és a világot,

amiből megszököm, neki

húzom egy láthatalan

fonalon. Átszédíti, harmatot

gyöngyöz rá. A fejére,

nyelére erőt vetít és

megkörnyékezi a test

gyönyörű vonalait, amiben a

sérülés csupán vonalak vére.

Apró bőrfelszín pirosan

elszakadó színe, vagy szikra.

Ami ráhajol halandó

titkainkra és megkezdi,elfedi

újra, hogy megint csak

magadra gondoltál.