Messze van, aki szeret – megállok.
Hozzám nő a tűnődés. Világok árnya
hull, szeme megszegi a látótávolságot,
az életet bezárva adom át a lelkem.
Valami sűrűsödik a végtelenben, a
pillanat lehet vagy kezed. Szemérmem
lángja a csillagok gyűrűje. Áttetsző
sötét vetíti szerelmemet – zajból a
zörgés – papírlap. Toll nélkül, még
élő fák testére írlak – ágak zöldje,
barnája vagy vonalai a légben:
egyre jobban szeretlek e láthatatlan
sűrűségben.
