Szemem úgy lát, mint hirtelen
karókat a föld: egy pillanatra,
s azután tartalak.
Kezem e botokra fűzött
pusztaság, de érik mögötte már
a gyümölcsszagú éden, s jobb
dalát készíti a szél is. A folyókkal
énekli majd, mikor ferde esővel,
ezernyi csillogó billentyűvel
kíséri magát.
Látod, mennyire várom! Össze-
hordom álmaimat, mint
vakondtúrás, ami gazdája ajkát
gyökerekkel édesíti. Az én szám,
a lelkem, így emel eléd puha
fűvel ölelt várat – az ölelésed
távolsága szorít. Nincs üres
szobája, mindben három lépés
zaja pattan: a szív, a test és lélek
egy csöndes magyarázatban.
