Elzúgnak a metrók, a vonatok.
Kikönyökölnek az utasok. Arcuk
visszavert arc. A sugárzás fénye
mesterséges. A lentről vagy fentről
vett energia végleges koponyájában
ülnek. Fiatalodnak vagy vénülnek –
episzkóp látvány a szívem leejtett
szívdobogásán. Úgy állok itt, szinte
visszasejtem mindegyik utas
felszállását, az utolsó lépés zaját,
amit a másik láb a légen át követ,
s a bezárult ajtók támaszát, amit
megmosolyognak a soha fel nem
rúgott kövek. A sorban állást látom,
a viaszos ének csobogását, s a
megtartott sötétben a lélek
valamiféle hasonmását.
