Összenövés

 

 

 

 

 

Szemed valami különös, halvány fényt
adott szívemnek. A körvonalak erősebb
dobogása a kitért lélek és vér
szorításán túlra engedett. Azt hiszem,
nem ember, aki így szeret. Több mint a
lehetetlen, és az utolsó kitalált
gondolatnál is több, ami megtartaná az
embert a legvégső görcsök között. Ez
Isten vára! A kövek még nem létező
anyagának várakozása, ami mégis épül
és bezár: alkot az élet után egy
felsőbbrendű létet.
A lélek redőiből, mint gyűrött utcasarkok,
irányok nélkül, a csillagos égnek
feszülő sóhajtás ez, amiben lámpafények
magányát hordja össze a szél és vetíti a
láthatatlan fénynek, amihez emberi szem
soha fel nem ér.
Szeretni egy szükségtelen állapotban. Túl
a fogantatás, születés, halál után.
Úgy szeretlek önmagamban, hogy két
kezem és tíz ujjam, olyan érzék, amivel
a mennyországot és a poklot is kimérték.