Nappal legmagasabb pontja a szívednek
egy felhő. Ismered vele az eget,
s árnyékával a földet. A kettő közt
átvilágítod a csöndet. Ha szomorú
vagy fekete, szürke boltozat.
Ha boldog, fehér pamacsokra bontod,
s a szélnek adod magad.
De éjszaka titok a szíved. Magasságát
a csillagok mérik, s az életről kérdező
Föld övén a szomjúság gyújtófénye
esik szét, s te a csillagok fényével
magyarázod: ami elmúlt, az még
lehet szép.
Hajnalban látni tisztán, amikor a
csönd világít téged át,
amikor a születés még látja a halált.
