Testvér, drága magány!
Jeleket rajzoltam, kövesd
őket szívemhez. A part alján
kiköltöztetett egy kagylót, és
belébújt megnyugvásra.
Nemsokára én is
kiköltöztetek pár mázsa
földet, és magamra veszem,
mint szívem a kagyló felső
ajkát. Ott növekszem tovább,
s talán ezer év múlva
csontomban megtalálják a
szerelmet, mikor három
pusztulás után összeforgat
bennünket a különösség.
