Philip telefonált:
- Ma nem tudok előre menni, csak hátra. Vannak bajaim, de ezeket hagyjuk most. Egyébként meg, megyek haza. Nem igaz. Ad át mindenkinek üdvözletem. Vasárnap, kettőkor.
A telefonban enyhe zihálás, város és utcazaj festette meg a hangját. És sírásra emlékeztető szipogás.
Doppler, miután elhallgatott a vonal, még kavicsok egymáshoz ütődését hallotta. A hang mozdulatát egy domb oldalán találta meg. A domb folytonos lélegzetvétele, a hatalmas mellkas üteme késztette a kavicsokat arra, hogy lassan, formára csiszolva egymást haladjanak előre - vagy hátra.
Philip valóban az utcán sétált. Voltak kedvenc helyei, amiket látogatott. A park, ahol egy félbevágott hajón játszhatták el a túristák a Titanic című film romantikus enciklopédiájának csúcsjelenetét. Mellette templom, ahol mindig keresztet vetett. Padok, ahová emlékeiből élőket rakott. "Itt aludt el örökre. Itt robbant szét a mája." El és belegondolt saját történetébe. Persze nem így nevezte. Hívhatta volna lendületnek, vagy szűrőnek, de csak egyszerűen semminek hívta. A semminek nagyon-nagy tér kell, de az iszonyatosan pici is elég. A semmi az élő árnyéka, amit az elmúlás és a halál fénye ad.
Keresztet vetett a templom előtt, és leült a hajót szegélyező padok egyikére. Középszerű, unott látvány. A parkba kutyát vinni tilos! Mégis három-négy gazdi és ugyanennyi kutya szaladgál benne. Kutyák, utánuk pedig a gazdik, akik abban reménykednek, hogy minél hamarabb ürítenek a négylábú barátaik, és már mehetnek is. A szar marad.
- Tél van - gondolja Philip. - Nem bűzölög. Megfagy.
Erről eszébe jut, hogy fázik. Előveszi a táskájából a jóféle Rosét, amit nem szőlőből teremtettek, hanem a fogyasztás utáni vágyból. Kibontás után a földre önt belőle: - A halottainkra. - Két kicsi és egy nagy húzó. Elsőnek ízlelni kell, aztán hatnia.
Doppler szeretne egy szerencsesütit. Még sohasem vett vagy kapott. A beszélgetés, amiben neki két mondat jutott: Igen, tessék! Vigyázz magadra! - s amire az volt a válasz: - Próba, szerencse! - már lehűlt a gyomrában és felemelkedett egy szerencsesüti formájában. Ez minden magyarázata. Aztán eszébe jut, hogy a süti biztosan ízetlen lehet, mert mindenki csak arra kíváncsi, ami benne van. Ha jó a szöveg, azért marad meg, mert elfelejtik megenni. Ha rossz, akkor azért kerül a szemétbe, vagy újrahasznosításra. Ez is csak a tömeggyártás szódabikarbónája, hogy ne fájjon tőle a gyomrunk.
- Vasárnap, kettőkor. Találkozunk és elmondja mit tett, mit talált. Mennyi pár cipője van. Mind márkás. Az emberi méltóság szalmaszálakba kapaszkodik. És én meghallgatom, pénzt adok neki. S nem mondom el, mit gondolok. Örülök annak, hogy még itt van. Még el tudott jönni az otthon és a család halvány forrásához. Ha meghal hazahozom és veszek neki egy szerencsesütit.
