Eltűnődtem sokszor
némaságod felett. Ajkad
vonalába húzódó szavak. De
egyszer, mintha eltört volna
egy fogvatartott pillanat:
kinyitottad szemed fölé a
felhőket. Borús, gyors lépésű
komor álmok. A szél köztük
finom illatokkal játszott, a
mezőkről érkező lágy
mozgással összeért, és halk
susogással elindultak a
csillagokért. Ajkad árnyéka
kinyílt ujjamon, állad ívét
rajzolta újra, s tekinteted,
mint egy riadt szívverés,
elindult a csillagokon túlra.
