Az élet képződik a szívemben.
Egyedül, elhagyatottan, mint
fák súlya a ligetben, hová
a zöld-tér és a fehér.
Két oldal gyöngéje zuhan,
te kivirágzol szomorúan,
én nevetve semmivé leszek.
Ezek azok: a voltak és a lesznek.
Hogy mondanám, ha semmit
sem tudok? Pillám csukott,
te látsz engem. Ami vagyok,
te oldod föl két végtelen
színű ütközetben.
