Indulok hozzád. Ki tudja,
mennyi éve már. A fák is
elaléltak,
újak nőttek, s rajtuk más
dalt zeng a madárszáj.
Az is lehet, hogy már nem
is élek, csak várásod maradt
itt jöttömre, két része a
forgószélnek, mi eltépte az
időt örökre. De mégis, oly
kedvesen gondolok rád,
hihetem, hogy szívem,
hihetem, hogy szíved: még
nem, még nem része az
örökkévaló mindenségnek.
