Játszott a lelkével. Teste szürke volt,
mint visszamosott fekete két színből.
Pedig a végéről indult, hogy előröl
érjen. Út volt és halánték az elvont
izgalmak küszöbében, mert ajtókat
nyitott befelé - mintha fordított Isten
lapozta volna létét. Összeszorult
gyomrában akaratát tartotta fogva,
vizet akart a kövekből, de némasága
balja és jobbja senkit sem hallott.
Már futni akart, a fénynél gyorsabban
leülni a földre. Kavicsos, kristályos
homokkal temetni magát, és
elfelejteni a születést, a halált.
